ELNÖK: Köszönöm szépen. Folytatjuk a felszólalások sorát. Az SZDSZ-képviselőcsoportból Csepeli György nevét látom. Államtitkár úr, öné a szó.


DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A helyzet az, hogy amikor egy 6000 milliárdos költségvetésről folyik vita, azon belül 26 milliárd egy csepp. Erről a cseppről szeretnék beszélni.

A helyzetemet javítja, hogy voltaképpen van egy másik költséghalmaz, az a piac, amelyről beszélünk. 1600 milliárd forint értékű a piac, amely az informatika, a távközlés és az ezzel összefüggő termékek és szolgáltatások piaca. Ilyen értelemben véve tehát azt lehet mondani, hogy ez egy nagyon értékes csepp, amely az Informatikai és Hírközlési Minisztérium kezelésében a jövő évben az információs társadalom ügyeinek előmozdítására fog fordítódni, és nyilvánvalóan itt a katalizátor szerepet kell szemlélnünk.

A társadalom - a legutóbbi közvélemény-kutatások felmérése szerint - többségében úgy véli, hogy a modern információs technológiák az emberek javát szolgálják. Érdekessége ennek a felmérésnek, hogy amikor megnéztem pártpreferencia szerint a válaszokat, akkor semmifajta különbséget nem találtam kormánypárti és ellenzéki bontás szerint. Azt lehet tehát mondani, hogy a modern infokommunikációs eszközök és az azok nyomán keletkező hozzáadott értékek a társadalomban nem pártfüggőek, nem világnézetfüggőek, a biteknek ilyen értelemben véve nincs világnézetük, és ez egyúttal azt a reményt is, legalábbis a remény sugarát felvillantja, hogy ebben a megosztott közéletben, ahol számtalan, legkülönbözőbb politikai és ideológiai nézet csillapíthatatlanul csap össze, talán lesz egy sziget, ahol megtalálják egymást azok, akik egyet akarnak.

Nem nehéz megmondani, hogy mi ez az egy. Ez voltaképpen az, amit Szent István óta mindig is akart egy államférfi, nevezetesen az, hogy Magyarország része legyen a nyugat-európai államok együttesének, a nyugati civilizációnak, ne legyenek komplexusai, ne legyen fanatikus, de ne legyen pesszimista se, legyen ugyanolyan, mint a többi, megtartva természetesen sajátosságát, magyarságát.

Az információs társadalom véleményem szerint azért egy nagyszerű közös platform, mert olyan eszközrendszert biztosít mindenki számára, akinek az a cél számít, hogy Magyarország modern nyugati, európai ország legyen, hogy ezt a célt a lehető legjobban, belátható időtávlatban elérhesse. Ebben az országban régebben és a közelebbi időben egyaránt rengeteg visszaélés történt egyetlen szóval, és ez a szó a jövő. A jövő elkezdődött, a jövőt felépítjük. De hát a jövő általában nem szokott elkezdődni, legalábbis nem plakátok hatására, a jövő nem szokott felépülni, legalábbis nem párthatározatokra építve. A jövő a maga egészen sajátos, szinte azt is mondhatnám csalárd mivoltában egyszer csak bereppen, odaröppen. Akkor kerül a szemünk elé, amikor a legkevésbé várjuk. Az információs társadalom, bármilyen furcsa is, ez a jövő. Ez a jövő, amely itt van a laptopok képében, itt van az internet képében a parlamentben, és ott van körülbelül 12 százaléknyi magyar család otthonában már mint lehetőség, mint valóság, és remélem, hogy a kormányciklus végén legalább a családok negyedrészében ott lesz, ott van az iskolákban, a teleházakban, ott lesz a kórházakban, az egyházközségekben. Ilyen értelemben az információs társadalom a jövőnek egy olyan programja, amely nem utópikus, nem megmerevít, nem lélektelenít és főleg nem hazudik, hanem olyan típusú jövő, amelynek a megteremtését mindenki saját maga kötelességének, a saját maga dolgának érezheti. Olyan típusú jövő, amely ha nem következik be, akkor egyetlenegy személy, egyetlenegy institúció hibáztatható: az illető saját maga, aki várja a sült galambot, amely sült galamb nem repül a szájába. Tehát az információs társadalom programja, amelyet az IHM és az IHM mögött lévő politikai erő, az SZDSZ magáénak vall, szövetséget kínál mindenkinek, aki az általam vázolt, tulajdonképpen szerény, nagyon hétköznapi és napi távlatokban definiálható jövőt magáénak tartja és magáénak vallja.

Melyek azok a dimenziók, amelyek mentén ez a cseppnyi pénz a jövő szolgálatában értelmesen elkölthető és elköltendő? Az első és legfontosabb szerintem annak a hálózatnak a megteremtése, amely hálózat lehetővé fogja tenni a biteknek, hogy embertől emberig - vagy ahogy a költő régen mondta, lélektől lélekig - mindenki részesülhessen általuk és belőlük. Ez egy teljesen anyagtalan szellemi valóság, amely azonban természetnél fogva nagyon is tényleges cselekvő valósággá képes átalakulni akkor, ha odajut az emberekhez. A Közháló nevű program - melyre a jövő évben sok milliárdot fog a minisztérium fordítani - azt fogja lehetővé tenni, hogy nem lesz olyan település Magyarországon - s ez már elkezdődött -, ahol ne lehessen hozzáférni az internethez, ráadásul annak széles sávú változatához. A keskeny sávú változat sem teljesen haszontalan, az is több, mint a postagalamb, több, mint a pusztába kiáltott szó, de az igazi a széles sáv, amely gyorsan nagy mennyiségű és jó minőségű adattovábbítást tesz lehetővé. A mezőgazdának lehetővé fogja tenni az európai uniós elvárásoknak megfelelő piacinformációt; a tanárnak lehetővé fogja tenni, hogy az iskolai osztályban ugyanolyan szintű órákat tartson, mint bármelyik tanártársa New Yorkban angolul vagy Budapesten bármelyik elegáns közép- vagy általános iskolában; az egyszerű lakosnak pedig lehetővé fogja tenni a kapcsolattartást villámgyorsan, az elektronikus posta segítségével, függetlenül attól, hogy társa hol él, a világ melyik pontján. A Közháló tehát-azt kell mondanom - mindennek az alapja.

De a Közháló önmagában véve - jóllehet ez biztosítja, hogy az egymással való összekapcsoltság az elektronikus kommunikáció útján megvalósuljon, és ennek következtében a társadalomban mindig is meglévő közösségi érzés teljesen új lehetőséget, kibontakozási lehetőséget nyerjen - kevés. Akkor válik ez igazi lehetőséggé, ha ráépül a tartalom, ráépül az a fajta információs többlet, amely lehetővé teszi, hogy az egymással összekapcsolt emberek ne csak egymásról értesülhessenek, hanem meríthessenek abból a hihetetlen kulturális kincstárból, amelyet a magyar nemzet évezredes története során fölhalmozott.

Van egy olyan vállalkozásunk, ami a jövő évben életre fog kelni, de már ebben az évben elkezdődik: a nemzeti digitális adattár. Ennek pontosan az lesz a célja - horizontális szerveződéssel, tehát semmifajta nagy központi beruházással, semmifajta új intézményalapítással, hanem tulajdonképpen a meglévő kulturális jelentésbirtokosok jóvoltából és közreműködésével, beleértve a Nemzeti Múzeumot, a Szépművészeti Múzeumot, a Nemzeti Galériát és más nagy közgyűjteményeket, de kisebbeket is, hiszen vannak levéltárak, ahol kincsek lennének olvashatók, ha lennének látogatók, de nincsenek -, hogy digitalizálván a nemzeti kulturális örökséget, olyan platformot hozzon létre mind műszaki szempontból, mind keresés szempontjából, amely lehetővé teszi, hogy akik egyszer már össze vannak kapcsolva az elektronikus kommunikáció eszközeivel, azok meríthessenek ebből a kincsestárból, éljenek a világ bármelyik pontján, Csíksomlyótól New Brunswickig. Erről néhány szót még akarnék beszélni.

Ikertestvére a nemzeti digitális adattárnak a nemzeti audiovizuális archívum, amelyet francia mintára próbálunk létrehozni. A nemzeti audiovizuális archívumnak is a tartalom digitalizálása lesz a célja, ebben az esetben rádióműsorokra, illetve televíziós, valamint hagyományos filmi eszközökkel készített műsorokra gondolva. Ez a szűkebb szerzői jogi megfontolások miatt korlátozottabb elérést fog lehetővé tenni, de ugyanolyan funkciókkal fog rendelkezni, mint az NDA, tehát elsődlegesen az lesz a feladata, hogy az iskolákban, illetve közművelődési intézményeknek aki a nemzeti audiovizuális örökség iránt érdeklődik, az hozzáférhessen első lépésben a száz legjobb magyar filmhez, az ötven legjobb magyar tévéjátékhoz, illetve kutatási célra folyamatosan felhasználja. Ha például a jövő történészét majd érdekli, hogy mi volt ma, akkor azt egy kattintással megtudhatja, mert a parlament belső képi rögzítésű anyaga is bele fog kerülni az audiovizuális archívumba.

A tartalom is nagyon fontos kérdés, mert hiába van hálózatunk, amivel az emberek össze vannak kapcsolva, hiába van információ, információs tár, információs repertoár, amelyből meríthetnek az emberek, de ha nincsenek kiképezve arra, hogy hogyan használják ezt az eszközt, ha nincs szemük a látásra és nincs fülük a hallásra, akkor nem tudják használni. Az internet egy teljesen furcsa médium, olyan, mintha az érzékek valóságát mutatnák, de voltaképpen becsapja az érzékeket, mert ami ott van, az nincs, csak a tudat számára vibráló módon van, és csak a kommunikáció által van teremtve. Erre kell készíteni az embereket, erre meg kell tanítani őket.

Brunszvik Terézről neveztük el azt a programot, amely lehetővé fogja tenni, hogy óvodások 5-7 éves életkorban, tehát éppen az iskolába lépés küszöbén megtanulják azt, amivel aztán véleményem szerint egész életükben dolgozni, tanulni és kommunikálni fognak, hogy mit jelent az internet. Az óvodai nevelés - amely Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is nagyon magas színvonalú - rettenetesen jó eszközöket tud kínálni a gyermekek számára, hogy megtanítsák őket a fizikai világ tárgyaival történő manipulálásra. A legójátékot hozom fel példaként. A legójáték, amely minden óvodában megtalálható - vagy ennek analógiája a fakocka -, kifejleszti és megerősíti a gyermekek manuális készségét. De kell olyan eszköz, amely azokat a kognitív készségeket fejleszti ki, amelyek ha nem fejlődnek ki, az internettel való találkozásban csak meglepetést, frusztrációt és félelmet okoznak. A gyermekek ebben az életkorban nagyon nyitottak és kíváncsiak, és erre lehet építeni ebben a programban, mely lehetővé teszi, hogy játékos módon, a valóságos internetet nem bekapcsolva, de azt szimulálva a gyermekek megtanulják, hogy mit jelent a fantázia, az asszociáció, a percepció, mit jelent a számoknak és betűknek a felismerése ennek az új médiumnak a keretében. S ezekkel a készségekkel felvértezve az iskolában sokkal, de sokkal eredményesebben tudnak majd bekapcsolódni a Sulinet-programba, illetve a Sulinet által közvetített új digitális tartalmak pedagógiai megvalósításába.

Azért a leghátrányosabb helyzetű településeken kezdtük ezt a programot, mert itt olyan családokról és gyerekekről van szó, akik nemigen találkoznak számítógéppel, nemigen látnak és főleg nemigen tapasztalnak olyan eszközöket, amelyek segítik az információs társadalomba való bekapcsolódásukat.

Tehát érzésem szerint ez a szocializációs program, amely 2006-ig az összes óvodát magába fogja foglalni, az új, immár digitális generáció megjelenését fogja eredményezni. A digitális generáció amúgy is megjelenik, ha akarja az IHM, ha nem akarja, de nem mindegy, hogy a digitális generáció úgy jelenik meg, hogy az egyik része tulajdonképpen csak kívülről nézi azt, amit a másik már belülről csinál. Tehát azt szeretnénk, hogy a digitális generáció a digitális egyenlőség jegyében lépjen a magyar jövőbe.

A másik ilyen kezdeményezés, amely szintén a szocializációt szolgálja, fiatal felnőttekre irányul, az egy sajátos középiskolai képzés, egy digitális középiskola, amely jelenleg egyelőre még csak 230 diákkal, de terveink szerint legalább 10 ezer diákkal fog működni. Ez iskola lesz-falak nélkül.

Emlékezzünk a dolgozók középiskolájára, amely falak közé hozta be a dolgozókat annak idején, akik vagy dolgoztak, vagy nem dolgoztak-ez egy másik kérdés-, érettségit viszont kaptak. A digitális középiskola célja, hogy érettségihez juttassuk azokat a fiatal embereket, akik még életerősek, akiknek három-négy évtized van még a halálukig vagy az aktív életükből, és nem akarjuk, hogy munkanélküliek legyenek, nem akarjuk, hogy a társadalom megszomorítottjai és megalázottjai legyenek, és ezért megpróbálunk ezzel a sajátos eszközzel műveltséget, képzést adni nekik, ráadásul úgy, hogy nem központilag iskolázzuk be őket, hanem mindenki saját maga dönti el, hogy akar vagy nem akar jelentkezni.

A jövő évben elindul a második évfolyam, ebben az évben indult az első évfolyam, és amennyiben ez a kísérlet sikeres lesz, akkor sajnos ki kell hogy terjesszük arra a felnőtt generációra -és vannak ilyenek a húszas, harmincas korosztályban-, akiknek még általános iskolai végzettségük sincs. Tehát elképzelhető, hogy digitális általános iskolát is létre kell hozni a digitális középiskola mellett. Meg kell mondjam, hogy az első kísérletek rettenetesen imponálóak és hasznosak.

Az utolsó dolog, amiről beszélnék, és remélem, hogy ezt majd látják, a jövő háza. A jövő háza az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak egy olyan projektje, ami bizonyos értelemben véve kihívás a Terror Házához képest, ahova beköltözött a múlt. Mi elhatároztuk, hogy házat adunk a jövőnek. A jövőnek, amely nem ideologikus, nem utópikus, hanem kézzelfogható és interaktív. Tehát a jövő házát szeretnénk egy olyan épületegyüttesnek látni és láttatni, ahova a gyerekeinket, rokonainkat és barátainkat elvíve tulajdonképpen úgy érezzük magunkat otthon, hogy egyúttal kinyílik a szemünk egy új világra, amely világ lehet, hogy nem a miénk, hanem a gyerekeinké, de sokkal szebb és sokkal kényelmesebb lesz, mint ez a világ, amelyben jelenleg élünk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)



ELNÖK: Csepeli György államtitkár úr kért szót két percben.


DR. CSEPELI GYÖRGY informatikai és hírközlési minisztériumi államtitkár: Nagyon örülök a képviselő úr hozzászólásának, és teljes egészében alátámasztja azt, amit mondtam, hogy olyan típusú ügyről van szó, ahol voltaképpen nem a pártállás számít, hanem a hozzáállás és a felfogás. Akkor, amikor azt mondtam, hogy a jövő elkezdődött, ironikusan a plakátra utaltam vagy a kommunista jövőutópiára utaltam, akkor csak annyit akartam mondani, hogy nem plakátokról és nem párthatározatokból értesülünk a jövő bekövetkezéséről, hanem az van.

Teljesen egyetértek azzal, hogy igenis nagyon komoly előzmények és nagyon fontos előzmények fűződnek mind az Orbán-kormány, mind a Horn-kormány, mind az Antall-kormány működéséhez, hiszen a rendszerváltás ilyen értelemben az információs társadalom útját is egyengette, kormánytól függetlenül is - ezt messzemenően méltányolom.

Gáspár úr kezdeményezését annyira méltányoljuk, hogy a Teleház Szövetséggel a minisztérium szerződéses kapcsolatban van, és a Közháló-programnak a Teleház-program szerves része. Ugyanúgy az okmányirodákkal kapcsolatos elgondolást messzemenően a magunkévá tettük, és ebben az évben már 20 okmányirodában kísérleti jelleggel néhány, nem legfontosabb szolgáltatás, de elektronikusan elérhető lesz.

Jövőre az ország összes okmányirodája elektronikus módon hozzáférhető lesz a polgárok számára. Tehát ilyen értelemben, azt gondolom, nincs igazi vita köztünk. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)



VISSZA