Hölgyeim és uraim! Tisztelt ünneplő közönség!



A mai napnak semmi köze a naptári értelemben vett naphoz, melyből holnapra tegnap lesz. Minden évben van egy nap, mely láthatóvá, érzékelhetővé teszi azt, ami lényegénél fogva láthatatlan, érzékelhetetlen. Ez a nap sosem múlik el, mert anyaga nem a múló, semmibe hulló, természeti idő. Ez a nap dacol a viharral, szembe néz a Nappal, együtt virraszt a csillagokkal.

Augusztus 20-a a kezdet napja, mely értelmet ad a kezdetet követő többi magyar napnak. A magyar állam megalapítását ünnepeljük ma. Az állam ad polgárainak arcot, segít abban, hogy önmagunkra találjunk. Az állam nem tárgy, amely előttünk áll, amit kézbe véve szemügyre vehetünk. Az állam ugyanakkor nem is csupán elképzelés, a kéznél lévő, szemügyre vehető tárgyak, dolgok együtteséhez illeszthető keret. Az állam mű.

Ezt a művet első királyunk, Szent István alkotta meg, aki rájött arra, hogy a népet csak az állam mentheti meg a pusztulástól, csak ez a mű viheti be a létbe és adhat neki igazságot.

Szent István nagysága abban van, hogy felismerte: az állam igazsága maradandóbb és magasabb rendű mint az érzékek káprázata. Az állam világ, melynek mindaddig részei vagyunk, amíg a születés és halál, áldás és átok pályái a létbe vonva tartanak minket. Az állam az, ahol történelmünk lényegi döntései születnek, amelyek elől nem menekülhetünk.

Ha körbenézünk ezen a gyönyörű tájon, hegyeket, lankákat, köveket, fákat, állatokat látunk. Mindezeknek magyarság tudatunk ad állandóságot és változékonyságot, távoliságot és közeliséget, tágasságot és szűkösséget. A világ, melyben élünk a földön, a földre alapozva működik.

Szent István művének igazsága abban van, hogy megtartotta a magyar népet, melynek tagjai létükért folyamatosan harcoltak békében és háborúban.

Az államalapítás óta változatlan igazság, hogy a föld, melyen a magyar világ alapul, köztes helyen van Kelet és Nyugat között. A középkori magyar állam nagysága onnan való volt, hogy befogadta Európa nagy teljesítményeit, teret engedett a kor meghatározó szellemi áramlatainak, hagyta megtörténni hazai földön is a kor nagy történeteit.

Nem tudjuk, mi lett volna, ha a magyar állam töretlenül fejlődik tovább. A székesfehérvári koronázó templom királysírjaival együtt elpusztult a magyar államiság fizikai kerete, üres a szarkofág, mely Szent István testét rejtette magában, üresen tátong Szent László sírja a somogyvári rommezőn, de nem pusztult el a világ, melyet Szent István műve hozott létre létre.

A huszadik században ujjá született a magyar állam, mely a huszonegyedik században újra egységes Európában keresi helyét. Az állam művét ott kell folytatnunk, ahol abba maradt. Szent István öröksége kötelez. Európa közepén élve egyszerre kell nyitnunk Kelet és Nyugat felé. Az egykori hadiutak békeutakká váltak.

Két vagyonunk van. Egyik vagyonunk geopolitikai helyzetünk. Aki nyugatról keletnek akar menni, rajtunk kell, hogy áthaladjon, csakúgy az, aki keletről nyugatnak akar menni. Kizárólag rajtunk áll, hogy ki, mikor, meddig, mennyiért halad át földünkön.

Másik vagyonunk mi magunk vagyunk. A magyar állam erejét nemcsak az igazság, hanem a szabadság is adja. A szabadság nélkül nincs teremtés, létrehozás, teljesítés, mely a népek versenyének mércéje és alapja. Azon kell legyünk, hogy felébresszük az alkotás bennünk szunnyadó erőit, melyek működtetése nélkül nem juthatunk el az igazsághoz, létünk eredetének felfedéséhez.

A dolgok nehezét Szent István elvégezte helyettünk. Megteremtette a világot, melyben magyarok lehetünk. Most rajtunk a sor. Hűnek kell lennünk az előttünk járókhoz, akik a mai viszonyokhoz képest jóval nehezebb viszonyok között voltak képesek értelmet adni a magyar igéknek, s szenvedéseik nélkül e föld kevésbé lenne magyar mint ma. De gondolnunk kell az utánunk jövőkre, akik majd megkérdezik, hogy elegendő gondossággal sáfárkodtunk-e Szent István örökségével. Nincs mire hivatkozunk többet. Földünkön nincsenek idegen megszállók, társadalmunkat nem bénítják kiváltságokból font széttéphetetlen béklyók, szomszédainkkal békében élünk.

De békében élünk-e önmagunkkal? Tudunk-e adni, ahelyett, hogy mindig csak kapni akarnánk? Van-e bennünk elég elszántság és akarat ahhoz, hogy megújítsuk a világot, melyet örökbe kaptunk elődeinktől?

Miként a nagyvilágban, a magyar világban sincs megállás. Újra meg újra láthatóvá kell tennünk az igazság megtörténtét, újra meg újra kell élnünk Szent István életét, aki most bennünk él, általunk alkot és teremt.

Az új magyar világban nincs nagy és nincs kicsiny pont. Mindenkinek jut feladat, éljen bárhol a földön. A határok eltűnnek, a lélek és a test felszabadul. Azt kívánom e napon, hogy Szent István műve maradjon meg örökkön örökké.

VISSZA