Tisztelt Megjelentek!



Harmadszor gyűlünk össze itt a szabad téren, melynek falait a természet és az ember együtt teremtették. A kolostor falai, a liget fái, az ég felhői páratlanul szép termet húznak körénk, ahol három napon át előadások, koncertek, versek, táncok lesznek láthatók, hallhatók. Ebben az évben különösen gazdag program született. Térben és időben egészen távoli alkotók és alkotások szavai, hangjai, képei, mozdulatai szállnak felénk, költöznek belénk. Mind megannyi híd, mely hozzánk vezet. Ez a három nap kiragad bennünket a természeti időből, s új időszámítás hatálya alá helyez, ahol nincs halál, nincs elmúlás. Megszólítanak bennünket azok, akik már nem élnek, de él a szenvedély és a hit, mely egykor éltette őket. A szépség és az igazság erősebb mint a nap sütése, a szél fújása, az eső verése.



Juniusban Toscana-ban jartam. Az egyik Firenze melletti városka, Certaldo lakosai ott minden évben eljátsszák Boccaccio bevonulását a városba. A költő a pestis elöl menekült, mely végül leterítette. Pestis dúlt Firenzében akkor is, amikor novellás könyvének hősei elhatározták, hogy elmenekülnek a városból. Ki is mentek, fel a hegyre, egy hasonló szépségű természet és ember alkotta térbe, mint amelyet itt látunk magunk körül. Míg a városban lent pusztított a pestis, addig ők a szépséges birtokon álló palotában történeteket mondtak egymásnak, melyek utóbb a Dekameron novelláiként lettek ismeretesek. Ezek a novellák tartották életben a fiatalokat, akiknek szülei, nagyszülei lent sínylődtek és pusztultak a városban. A pestis betegségként is rettenetese volt, de még rettenetesebb lehetett az a hatása, hogy mint Boccacccio mondja, „városunkban ebben a szörnyű balsorsában az isteni és az emberi törvények jelen tisztessége szinte összeomlott és semmivé lett, mivelhogy a kormányzó és törvénytevő urak, csakúgy mint a többi emberek vagy meghaltak, vagy betegek voltak, vagy poroszlóik száma oly igen megfogyatkozott, hogy semminémű szolgálatot nem tudtak végezni: ennek miatta kinek-kinek szabad volt a vásár: azt cselekedhette, amire éppen kedve szottyant”.



A Dekameron tündéri és érzéki világa valósabb és tartósabb lett mint volt a pestis pusztasága. Ma sem más a helyzet. Bár nincs többé pestis, nincsenek egész városokat a túlvilágra küldő járványok, az isteni és az emberi törvények összeomlása, és semmivé válása ismerős tapasztalat. A történetek, melyeket a következő három napban hallunk, látunk, most is arra valók, mint voltak mindig, amióta csak megszülettek.



Ostobaság volna máshova, mint a történetekbe menekülni. A művészi szó, mozdulat, hang az egyedüli, mely az egész társaságnak örömet szerez, szemben a játékkal vagy a magános szórakozásokkal. Hallgassuk meg Tamási Áront, Benedek Eleket, Arany János, Gábor Andort, Vallai Pétert, hallgassuk meg a Neofolkot, Rada Ruitert amikor Bach-ot játszik, gyönyörködjünk Pergolesi operájában, nézzük a Martenica együttes táncát, a marionettfigurákat, melyeket Sarkadi Bence mozgat.



Feledjük el, hogy mi van körülöttünk, s figyeljünk arra, ami bennünk van, ami egyes-egyedül a miénk. Legyen ez a három andocsi nap ajándék, melyet a sors (és a szponzorok) hozott nekünk. Köszönjük Andocsnak a vendégszeretetet, Cserje Zsuzsának a gazdag programot.

Érezzék magukat jól.

VISSZA