Csepeli György

 

Élet az öröklétben

 

(Beszéd a reformáció 500-ik évfodulója alkalmából a jószefvárosi református templomban 2017 október 29-én)

 

2017 október 31-én fordul az 501-ik évbe Luther Márton tette, melynek megtörténte pillanatában még nem lehetett tudni, hova fog vezetni, milyen elemi erejű változásokat fog eredményezni a maga létét Krisztus születésének időpontjától számító nyugati világban. A preszokratikus filozófusok még tudták, amit ma újra tudni vélünk, miszerint a világ egységes, nincs külön elv a természeti és egy másik elv a társadalmi jelenségek magyazatára. Csak a Semmi van, amiből kaotikus mozgások hozzák a rendet, mely az idő hatalma alatt sínylődve újra meg újra visszatér a Semmibe, ahonnan vétetett. Kaotikusan viselkedő dinamikus rendszerek sajátja, hogy a kezdeti feltételek apró változásai véletlenszerű folyamatok pozitív visszacsatolásai révén radikálisan és taartósan megváltoztatják a teljes rendszer működését. Előre nem nem lehet tudni, hogy mi lesz a rendszer egészéhez mérten piciny történés, mely elindítja a változást. Mintha csak tudta volna a káosz-elméletet, láttatván a követ hajítóToldi Miklóst, Arany János ezért kérdezi, “ repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?”

 

Luther Márton, ágoston rendi szerzetes a wittenbergi templom kapujára szögezte ki 95 tézisét, melyekről, akárcsak Toldi kövéről, nem lehetett tudni, hogy kit hogyan találnak meg. A tézisek summázata az volt, hogy “Egyedül az Istené a dicsőség”, melyet a minden egyes ember Isten szava, a Szentírás olvsasása révén nyerhet el. A tézisek kétségbe vonták a pápa jogát arra, hogy búsás pénzekkel megváltott búcsucédulákkal kiárusíthassa a túlvilágra ígért bűntelen életet, mert a bűntől csak az isteni kegyelem válthatja meg az embert. Idézi is a megfelelő helyet, melynek komor figyelmeztetése szerint  „azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Pál levele a rómaikhoz, 7.21-4.)

 

Luther pár évvel korábban Rómában saját szemével látta, hogy miként porladt szét a szikla, melyre egykor Jézus Krisztus egyházát építette. A reneszánsz pápák uralma alatt mintha visszatért volna Rómába az erőszakban, kéjben és hatalomban tobzódó római császárok ideje. Luther felháborodott, s elhatározta, hogy tiltakozik. Mire szándéka tetté ért, addigra új pápa foglalta el a trónt, aki semmiben nem különbözött elődeitől. Magyar szempontból külön érdekesség, hogy  az új pápa a tiarát Bakócz Tamással szemben nyerte el, akit ha pápává választanak, akkor Magyaroszág sorsa is mésként alakulhatott volna, de talán Luther is értőbb partnerre talált volna a jobbágysorból kiemelkedett biborosban, szemben Giovanni de Lorenzo Medici-vel, akinek nem volt szeme, hogy lássa, s nem volt füle, hogy hallja a korrupt, zülött egyház iránt megnyilvánuló európai elégedetlenség történéseinek képeit és hangjait.

 

A pápa a “sas nem fogdos legyeket” jelszó nyugalmával fogadta Luther tiltakozását, s nem vette komolyan a téziseket. Mire észbe kapott, addigra már kévolt. Európa lángra kapott.

 

Az Egyház és a Birodalom hiába indított hajszát Luther ellen, őt pártfogásába fogta Bölcs Frigyes, szász választófejedelem, aki oltalmat adott számára a wartburgi várban. Itt hajtotta végre Luther a második tettet, mellyel bevégezte a tézisek kiszögezésével elkezdett munkáját. Lefordította németre az Újszövetséget (az Ószövetségre csak jóval később került sor, de azt is ő fordította).

 

Heidegger írja, hogy “a nyelv a lét háza”. Németre fordítva a Szentírást Luther 1522-ben megépítette a német nemzet létének házát. Magyarországon hasonló jelentőségű tette hajtott végre Károli Gáspár aki hatvan évvel később magyar nemzet létének házát építette meg.

 

A Luther által elhajított kő azért tudott oly messze repüli, s oly sok lelket eltalálni, mert rendelkezésre állt a gondolatok, eszmék terjesztésének új technológiája, a könyvnyomtatás. A korábban szokásban volt kézzel másolást kiváltotta a sok ezer, sok tiízezer ember egyidejű elérésére alkalmas nyomtatás, ami megsokszorozta a közlésre szánt gondolatok hatását. Pontosan ezt történt Luther téziseivel, melyek a kiszögezést követően kiinyomtatva virusként terjedtek Nyugat-Európában.

 

Luther ha akarta, ha nem, téziseivel kiszabadította az Egyház fogságából az egyént, akinek magának kellett megbírkóznia Isten szavának megértésével. Korábban ezt a terhet az Egyház magára vállalta, s az egyén dolga csak az volt, hogy küzdjön démonaival, akiket szabadságában állt elküldenie. A reformáció megfordította a sort. Az egyén értelme szabad lett, akaratának szabadságát a léttől elválaszthatatlan bűn láncolta le.

 

Az értelmében felszabadított ember figyelme kinyílt a világ egésze felé. Ő lett a modern ember, aki kutat, újít, vállalkozik, igazságot tesz itt a földön. Max Weber éles szemmel vette észre meg a protestáns etika és a kapitalizmus szelleme közötti eltéphetetlen kapcsolatot.

 

Ugyancsak Luther “kövének” találata a nemzeti érzés, melynek böcsője Kelet-és Közép-Európában az anyanyelv. A Német Biblia a könyvnyomtatás által megsegítve a német nemzet önnön létének elképzelését lehetővé tevő eszköze, a nemzeti tudat talpköve lett, előképeként az összes többi közép-kelet-európai nemzet kialakulásának.

 

A modern, szabad, nemzet evilági közösségében biztonságot találó embert Istenbe vetett hite tarthatja vissza a Semmi kísértésétől. Luther nem tudhatta, hogy mi történik a szabad emberrel, akit Nietzsche nyomán megkísért Isten halálának rettenete. Mi már tudjuk, hogy ha a menekülés transzcendens irányba vezető útjai leblokkolódnak, akkor marad a nacionalizmus, az üres individualizmus, amihez Közép-és Kelet-Európában társul az antiszemitizmus.

 

A reformáció 500-ik évfordulója jó alkalom, hogy szembenézzünk Luther örökségével, mely nélkül nem lehetnénk azok, akikké lettünk.

 

 


VISSZA