CSEPELI GYÖRGY A KÖTETLEN NYAKKENDŐKRŐL

A vendég

Szerző: Nagy József• forrás: 168óra



Társadalomtudós, akit a kormányalakítás idején magához rántott a politika, s államtitkárt csinált belőle a frissen alakult Informatikai és Hírközlési Minisztériumban. Átmenő, egyéjszakás vendég-e a politika panziójában, vagy hosszabb távra rendezkedik be? Szokja-e már a hivatali rendet? Kell-e egy államtitkárnak nyakkendőt kötnie? Csepeli György szociológussal beszélgettünk.


Fotós kollégám kérte, igazítsa meg a nyakkendőjét. Ez még a szociológusi "slendriánság" maradványa?




- Sokat tanítottam Amerikában, ott más a professzor megjelenési formája, mint idehaza. Nem szokatlan hát a jelmez. Más kérdés, hogy nyakkendőkötésben sosem voltam jó.

Idéznék egy dolgozatából. "Képzeljük el a következő helyzetet: ül az egyetemi oktató a lakásában, forgatja a kifizetetlen gáz- és villanyszámlákat, búskomoran pillant a jövő héten esedékes telefonszámlára." Utóbb: "A pénznek nincs szaga, fogadja el, aki kapja, fizesse ki belőle a számlákat." Ön a minap lett tudósból politikus.
A pénzért?

- Amit idézett, az nem dolgozat, csak egy vitairat, mely a 168 Órában jelent meg. A keserű szöveg a Fidesz-idők mélyén íródott. Értelmiségi énem elkeseredése szólt belőlem, ami akkor nem volt alaptalan. A hozzám hasonlóknak valóban olyan gondjaik voltak, mint amit leírtam. Ami a piaci énemet illeti, a helyzet nem volt annyira súlyos, hiszen a hazai és a nemzetközi piacon jól elboldogultam. A piacon elérhető jövedelmekhez képest az államtitkári fizetés kifejezetten alacsony. De még egy Széchenyi Professzori Ösztöndíjas egyetemi tanár fizetése is magasabb. Igaz, ezt az ösztöndíjat a Fidesz-kormányzat felszámolta. Lemondtam egy őszi amerikai tanítást, lemondtam piaci megrendeléseket, s ezáltal anyagilag rosszul jártam. Feltételezem, hogy ön többet keres, mint én, ebben a székben.

Cserélhetünk.

- Ez nem pénz, hanem agy kérdése. Azt meg nem tudom, ki tudjuk-e cserélni.

Huh. Felbosszantottam?

- És én felbosszantottam magát?

Én csak kérdezek, államtitkár úr. Most akkor másképpen: tudós létére miért bólintott a politika felkérésére?

- A kérdező előnye, hogy a kérdezés álcájában felelőtlenül állíthat. A válaszoló viszont felel válaszaiért. Az elmúlt években paradigmaváltás ment végbe a társadalomkutatásban. Iszonyatosan felgyorsultak a folyamatok, új technikai lehetőségek születtek. Ha korábban valakit - mondjuk - a televíziós csatornák nézettsége érdekelt, megszervezte az adatfelvételt, melyet követően hónapok teltek el a kutatási jelentésig. Ma a műsorszolgáltatók, a telcocégek vezetői reggelente pontos bontásban láthatják, mi történt este az ő piacukon. Természetesen nemcsak a társadalomkutatásban, hanem magában a társadalomban is alapvető változások mentek végbe, éppen erről szól az információs társadalom kihívása.

Hogyan lett államtitkár?

- Május elején a 49-es villamoson utazva nem az ellenőr csapott le rám, mint általában, hanem a telefonom szólalt meg, s Kovács Kálmán, a leendő informatikai miniszter kérte, menjek be hozzá a Parlamentbe. Mondtam, még személyi igazolvány sincs nálam. Egy napom volt a döntésre. Gondoltam: miért ne próbálnám meg? Miért ne találhatnék ki projekteket? Készülve a mai interjúra a Narancsból kivágtam egy rövid cikket, melyet sajnos otthon felejtettem. A cikk arról ír, létezik egy internetes oldal, mely ismerteti, hogy a nők és társaik mit tehetnek az emlőrák megelőzése érdekében. És ez csak egyetlen példa az informatika mindennapi hasznára. Hasonló jellegű tájékoztatást kaphatnak az autista gyermekek szülei azokról a sajátos problémákról, melyek csak őket kínozzák. Az internet teljesen megújíthatja az önsegítő csoportok mozgalmát. Azokban az országokban, ahol nemcsak jelszó az információs társadalom, hanem élő gyakorlat a civil szférában, a kormányzásban, az oktatásban és a szórakozásban, korábban sosem látott mértékben valósul meg a demokrácia és az egyenlőség. Szűkül a szakadék szegények és gazdagok között, tompulnak a rémisztő igazságtalanságok, amelyek a születés véletlene folytán egyeseket társadalmi peremhelyzetre ítélnek, másokat pedig beemelnek a siker, az elismerés, az érvényesülés sáncai mögé. Az új igazságosság, egy új társadalmi szerződés lehetősége mozgat, s ezért is voltam ideges, amikor azzal a fizetésdologgal piszkált.

Ismétlem: azért vagyok itt, hogy kérdezzek.

- Ismétlem, a kérdező mindig felelőtlen...

Hagyjuk. Az volna a politikai államtitkár dolga, hogy programokat találjon ki? Nem a politikát kéne összekötnie a szakmával?

- A politikai államtitkár speciális képződmény. Kentaur. Esetemben feltétlenül.

Még mindig nem értem, miért épp politikai államtitkár lett önből.

- Próbálom elmagyarázni...

Mielőtt megtenné: az előbb a Narancs-cikk után kutatott, és véletlenül kirántott egy ötezrest az ingzsebéből. Most ott fityeg a mellkasán. Engem nem zavar, de a fotón furcsán mutat. Pláne, hogy arról beszél...

- Hogy nem érdekel a pénz... Köszönöm, hogy szólt. Szóval, a politikai államtitkár a miniszter helyettese. A "politikai" jelző félrevezető, valójában arra utal, hogy az államtitkár a miniszter hatalom nélküli alteregója. A szerepből éppen a direkt politikai elem hiányzik. Ez a szerep jelentheti azt, hogy beköltözöm egy futballpályányi irodába, időnként hívatom a titkárnőmet vagy a sofőrömet, egyik nap zöldre festetem a falat, a másik nap pirosra, kiautózom az állatkertbe, látogatást teszek az óvodában, sütkérezem a népszerűségben. Ez nekem nem tetszik. Szerepfelfogásomnak sokkal inkább az felel meg, ha a két vezető tandemet alkot. Amely akkor működik, ha mindketten hajtanak, méghozzá azonos irányban. Velünk ez a helyzet. Kovács Kálmán politikai tapasztalatokkal és természettudományos műveltséggel bír, lévén országgyűlési képviselő és kutató matematikus. Én járatlan vagyok a politikában - bár nem teljesen naiv -, de társadalomtudományos szemlélettel rendelkezem. Ketten együtt többet érünk, mint külön-külön. Együtt tarjuk karban a gondolatainkat, követjük nyomon projektjeinket. Ezekről majd ejtenék is néhány szót.

Hadd váltsam az iménti pikírtséget aggódásra - nehogy megint feldühítsem. A rendszerváltás óta a legtöbb tudósból lett miniszter, államtitkár elvérzett. Gondoljon csak Chikán Attilára, Orbán első gazdasági miniszterére.

- Nem pontos az analógia. Miniszternek én sem lennék jó, nem is vállaltam volna. Arra még nem volt példa, hogy a politikai államtitkár tudós, a miniszter a politikus. A fordítottja előfordult, de az a szereposztás nem vált be. Ott volt Hámori József, aki elég hamar bedobta a törülközőt. Chikán Attila nemkülönben.

Említette, tandemben dolgozik Kováccsal. Ön nem tudna kormányozni?

- Nem. A tandembicikli kormányánál a miniszter ül.

Miért ezt a tárcát választotta?

- Más szóba se jöhetett volna. Mentem volna a Honvédelmi Minisztériumba vagy a földművelésibe? Az SZDSZ Korszakváltás Programjába én koordináltam a társadalompolitikai fejezetet, melynek része volt az információs társadalom kiépítésére irányuló program is. Akkoriban józanul nemigen gondolhattam arra, hogy részt vehetek az általam koordinált program megvalósításában. Ez itt egy teljesen új minisztérium, zöldmezős beruházás. Létrehozhatok valamit, ami nem önmagába zárt, mint egy könyv. Amit soha senki sem olvas el. Fogadjunk, hogy egyetlen soromat sem olvasta az idézett olvasói levélen kívül...

Tévedni tetszik.

- ...mint ahogy a könyveimet általában nem olvassák. Bolond lettem volna, ha nem élek a lehetőséggel. Még akkor is, ha jól tudom - hiszen olvastam Platónt -, hogy a siker nem garantált. Nyilván sokkal kényelmesebb egyetemi irodában ülni, újra meg újra ugyanazokat a dolgokat előadni unatkozó egyetemistáknak, vizsgáztatni, konferenciákra járni, és időnként cikkeket írogatni a tudományos folyóiratokba.

Reméljük, nem sértődnek meg az egyetemisták.

- Vannak zseniális egyetemisták is. Meglepő módon a szociológián. Tőlük tanulok. Nem tudom, maga mikor járt egyetemre...

Jártam. Kilencvenegyben végeztem.

- Kilencvenegyet követően a magyar egyetemek hallgatósága kibővült, olyanok is bekerültek tömegesen, akiknek elég lett volna a posztszekunder képzés. De ez nem magyar sajátosság. A felkészületlenség nem a gyerekek, hanem a rendszer hibája. A Fidesz tandíjmentes retorikája még rá is játszott erre. Nem a diákokat, hanem a rendszert akartam jellemezni. A nyugati mintáknak megfelelően kétlépcsős képzésre lenne szükség, melyet doktori képzés követ.

Térjünk vissza a minisztériumra. Lesznek eszközei is a céljaihoz?

- Honnan lennének? Én csak a helyettese vagyok a miniszternek.

Másképp kérdem. Milyen eszközöket biztosít a kormány az önök tárcájának?

- Természetesen lesznek költségvetési eszközeink. De nem klaszszikus minisztérium a miénk. Nem egyszerűen az a feladat, hogy évente kialkudjunk és elköltsünk ikszmilliárdot. Tárcánk katalizátor. Projektjeink eredményeként a pénz önmagát termeli majd. Nem halat adunk, hanem hálót, hogy mindenki kifoghassa a maga halát.

Említett programokat.

- Azok nagyon előzetes dolgok.

Ön mondta, beszélne róluk.

- Igen. Bár azok még az álom kategóriájába tartoznak. De hát a Fidesz-rendszerben megtanultuk: álmokat kell álmodni. Az egyik ilyen álmom a fogyatékosok segítése. A múltkor három vak hallgatót vizsgáztattam. Egyikük nagyon jól tudta a szociálpszichológiát - azt tanítom ugyanis. A másik kettő nem annyira. Kérdeztem az elsőt, hogyhogy enynyire felkészült. Azt válaszolta, van egy berendezése, amely hangzóvá alakítja az írott szöveget. Akkor gondoltam rá, méltó feladat lenne a fogyatékoslétet emberi méltósággal és tudással támogató informatikai struktúra kifejlesztése.

Szép gondolat. Kár, hogy az ilyenek nem érdeklik a politikust. Mert azt mondja: az ötlet "csupán" néhány tízezer ember életét könnyíti meg, sok pénzből.

- A társadalom mintegy hat százalékát érinti valamilyen fogyatékosság közvetlenül. Azonban minden fogyatékosnak van anyja, apja, vannak testvérei. Ha egyen segítünk, további négy-öt emberen segítünk. Az érintettek száma így már másfél millióra rúg.

A politikust egy érdekli: maximálni szavazatait. Igaza van, másfél millió nem kevés.

- A Fidesz-éra megerősítette a sztereotípiát, miszerint az az igazi politikus, aki több millió szavazót képes két hét alatt begereblyézni. Más viszont úgy gondolkodik: ha egyetlen ember életét megkönynyítettem, már nem éltem hiába.

Csepeli György 1946-ban született Budapesten. Az ELTE-n 1971-ben orosz-pszichológia szakon szerez diplomát, miközben tíz hónapon keresztül Moszkvában is tanul pszichológiát. 1975 tavaszán a Columbia Egyetemen folytatja tanulmányait. 1970-71 között az MTV szerkesztője, majd az ELTE szociológia tanszékének munkatársa, 1989-92 között a szociálpszichológiai tanszék tanszékvezető docense, majd egyetemi tanár. 1989 után több amerikai egyetemen tanít, kutat. Az MTA Szociológiai Bizottságának tagja, a Magyar Szociológiai Társaság elnöke. 1996-2000 között a Hungária Tv Közalapítvány kuratóriumának SZDSZ-es elnökségi tagja.

Nulláról indulnak?

- A Fidesz-kormányzat első két évében több figyelmet fordított a disznókra, mint a PC-kre. De ez később megváltozott.

A disznókra?

- Igen.

Az FVM-re gondol?

- Arra. A kisgazdákra...

Csak hogy fordítsam, amit mond.

- Kedves, hogy ennyire segít. Szerintem az emberek jobban tudják, mi a disznó, mint hogy mi az FVM.

Bizonyára.

- Stumpf István érdeme az információs kormánybiztosság létrehozása. Nem nulláról kell hát indulnunk. Említenék még néhány elképzelt célprojektet. Az egyik a nemzeti audiovizuális kulturális archívum létrehozása - gigantikus vállalkozás. A másik álmom: szeretném, ha létrejönne egy sokoldalú, tagolt, összehangolható adatbázis, mely a Kárpát-medence társadalmi terére vonatkozó információkat naprakészen, visszakereshetően hozzáférhetővé tenné. A demográfiától a közvélemény-kutatásig bármi bele kell hogy tartozzék. Ez lenne a nemzeti tudásmenedzsment projekt. Jó lenne egy weboldal, amelyen a gyermekek szemével jelenik meg Magyarország. Ez a program már el is indult. Hamarosan minden európai országban lesznek ilyen weboldalak. Európa a gyermekeké. A döntő feltétel persze a hozzáférés, melynek aránya négy év múlva remélhetően többszöröse lesz a jelenleginek.

Tanulmányban dicsérte - tudom, mert olvastam - az előző kormány kommunikációját. Saját kabinetjét is oktathatná.

- Sosem írtam tanulmányt a Fidesz kommunikációjáról, csak egy árva cikket a Népszavában. A Miniszterelnöki Hivatalban komoly erők gyűltek össze a kormányzati kommunikáció kialakítására. Úgy kellene megtartani a Fidesz-kommunikáció dinamizmusát, hogy közben kioperáljuk belőle a hazugságot. Hogy amit mondunk, egyszerre legyen szép és igaz is. Nem tudom, saját kommunikációmban most sikerült-e ezt érvényesíteni.

Én sem tudom eldönteni. Néhányszor leizzadtam. Mondjuk: a meglepetéstől.

- Remélem, nem bántottam meg az elején. Rosszhiszemű kérdésre rosszhiszemű válasz.

Élmény volt minden perc.

- Hát még nekem. Kérhetek valamit? Itt minden tele van Széchenyi-képekkel, -szobrokkal...

Néhány hete még itt volt a közlekedési minisztérium, s Batthyány kormányában közlekedési miniszter volt a legnagyobb magyar. Orbánékról és a filmjeikről meg nem tehet.

- A sok Széchenyi közé kitennék egy nagyméretű Eperjes Károly-fotót. Nincs az archívumukban?

Megoldjuk. Azt még hadd kérdezzem meg: mit tesz, ha letelik az államtitkárság? Visszamegy unatkozó egyetemistáihoz? Kutat majd megint?

- Mi mást tennék? Remélem, négy év múlva általánossá válik, hogy az oktatók interneten vizsgáztatnak. Én, a szerepek kutatója és ismerője nem tudom beleélni magam egy szerepbe. Az államtikárság nekem a sors nagy adománya és kihívása. Önmagamat, miként korábban, most sem óhajtom túl komolyan venni. Csak azt, amit csinálok. Iszonyodom az itteni jelmezektől is. A bőrgarnitúrától, a Volvótól, a kitűzőtől.

Azért elfogadja.

- Dobassam ki a méregdrága foteleket? Valahová le kell ültetni a vendégeimet. Amúgy meg villamossal járok. Pár évre minek alakítsak át mindent ezen a színpadon? Addig is lecsupaszítottam a díszleteket. Bár még mindig több van egy-két pálmafával, mint amit ízlésesnek tartok. Nem felejtem: én itt vendég vagyok.



VISSZA