Jövendölések a somogyi gazdaságról
Nem térkép e táj - Bátorítsuk az alkotó értelmiség legalább szezonális letelepedését



Bár nem választották meg országgyűlési képviselőnek, kiemelt figyelmet fordít a somogyi emberek problémáinak megoldására – ezt ígéri Csepeli György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közpolitikai igazgatója.


– Beugróként lett jelölt a legutóbbi országgyűlési képviselő-választáson a siófoki központú körzetben. Azt mondta akkoriban: ha veszít, akkor is segíteni fog az itt élőknek, annyira megkedvelte őket a kampány idején. Négyszázaléknyi voksot kapott, kimaradt a parlamentből. Tartja-e az ígéretét?

– Valóban teljesen váratlanul ért, hogy az SZDSZ-jelöltként indított a Somogy megyei 3-as számú választókörzetben. Hatalmas lélektani hátránnyal, jelentős késedelemmel indultam neki a kampánynak, s figyelembe véve a többi párt nem teljesen eurokonform viselkedését, már az is csoda volt, hogy sikerült a megfelelő számú kopogtató cédulát megszereznem. De ha minden normálisan zajlik, történeti és szociológiai okokból akkor sem lett volna várható, hogy egy liberális jelölt Somogyban számottevő eredményt érhessen el. Csokonai nem véletlenül írta, amit írt jövendölésében az első somogyi iskoláról. Mindennek ellenére lelkiismeretesen álltam hozzá a feladathoz. Végigjártam a választókörzetet. S egyszer csak azon kaptam magam, hogy érdeklődni kezdtem a települések, az ott élő emberek és problémáik iránt. Akkor határoztam el, hogy semmiképp nem feledkezem el róluk, tényleg segítek nekik.

Milyen tervei vannak Észak-Somogy fejlesztésére? Egyáltalán a terület milyen kiugrási lehetőségekkel rendelkezik?

– Elsőnek és legfontosabbnak az itt élők fizikai és lelki elérhetőségének elősegítését tartom. Ehhez jó utakra és szélessávú internet-hozzáférésre van szükség. Nagyon sok az apró zsákutca-település, amelyekhez csak jókora kerülővel visz út a Balatonról, Kaposvárról. Ha négy év alatt legalább egy összekötő út építését ki tudom járni, már nem éltem hiába. A tabi kistérségben kiépülőben van a teljes elektronikus kormányzati infrastruktúra. Lullán már működik, Ádándon, Andocson, Balatonszabadiban, Igalban, Kányán, Karádon, Magyaratádon, Nagyberényben, Ságváron, Somban és Somogyegresen pedig lesz nyilvános internet, amely működését az állami költségvetés fizeti másfél évig. Bedegkéren az iskolában projektor, laptop és internet segítségével szeretnénk bebizonyítani, hogy versenyképes az oktatás a kisiskolában is. A családi típusú együttlét, a kiváló pedagógus és a modern tudást átadó technológia lehet olyan hatékony, mint egy távoli iskola. Ha ezt Somogyban be tudjuk bizonyítani, annak óriási jelentősége lesz, hiszen Magyarországon mintegy 1700 kis település van.

Somogyban sokan a turizmust tartják minden gond gyógyírjának.

– Én nagy fantáziát, kellően még ki nem használt lehetőséget látok a lovasturizmusban. A Balaton mellett építhetnénk ügetőpályát, amelyhez internetes fogadási rendszer telepíthető. A lovak a jelenlegi utakat is tudják járni. A dimbes-dombos, erdőkkel borított környezet ideális a lovasturisták számára. S nem feledkezhetünk meg a lovasterápiáról sem, amely rendkívül hatásos a viselkedési zavarokkal sújtott gyermekek rehabilitása esetében. Walesben jó ismerősöm, Alun Michael miniszter indított el egy sikeres lovasprogramot évekkel ezelőtt, s nem látom be, miért ne működne mindez Somogyban is.

Mi van még a tarsolyában?

– Andocson érdemes lenne továbbfejleszteni a vallási turizmust. Jövőre szeretnék a Koppány völgyében létrehozni a kapolcsihoz hasonló, igaz, kisebb fesztivált, amely megmozgatná az itt élőket, s öntudatot adna nekik. Szeptemberben végigjárjuk majd a szóba jöhető falvakat, letesszük a tervet az asztalra, s utána jöhet a szponzorvadászat. Siófokon szeretnék egy digitális oktatási központot létrehozni, persze nem ártana egy uszoda és golfpálya sem. Zamárdiban adott a lehetőség az Avar Múzeum létrehozására. Az autópálya remek lehetőségeket kínál a település számára. Nem is értem, hogy miért nem sikerült eddig iparvállalatokat idetelepíteni, melyek környezetkímélő technológiával termelve lekötnék az észak-somogyi munkaerőfölösleget.

– Az informatikai és hírközlési minisztérium politikai államtitkáraként dolgozott a korábbi ciklusban, most a gazdasági és közlekedési minisztérium közpolitikai igazgatója. Véleménye szerint megfelelő célokat tűznek ki a megyei és helyi önkormányzati vezetők, s hatékonyan költik el a rendelkezésükre álló pénzt?

– Minden azon múlik, hogy egy településen milyen a polgármester. Az akarata, elszántsága, kapcsolatrendszere meghatározza a település egészének életét, sorsát. Ezért is rendkívül fontos a soron következő önkormányzati választás, hiszen a II. Nemzeti Fejlesztési Terv nagyságrendekkel nagyobb fejlesztési lehetőségeket kínál. A kiugráshoz azonban szükség van a lakosság hitére is, hogy képesek lesznek átalakítani életüket a huszonegyedik századi Európa várakozásai szerint. Nincs ugyanis sikeres fejlesztés a nélkül, hogy az érintettek ne akarnának maguk is fejlődni. Ide tartozik még, hogy a térség ideális lenne alkotó értelmiségiek számára, akik tartós vagy szezonális letelepedését bátorítani kellene.

– Ön ismeretlenként, a tudós szociálpszichológus szemével látja ezt a vidéket, vagy vannak itt gyökerei?

– Nem térkép számomra ez a táj. Budai gyerekként hosszú éveken át Siófokon töltöttem nyaraimat. Szociológusként is sokat jártam errefelé. Zamárdiban most is van egy kis házunk, télen-nyáron gyakran ott vagyunk, dolgozunk és pihenünk. A legnagyobb problémának a kommunikáció hiányosságait tartom; nem csak én nem érem el az itt élő embereket, de ők sem érik el egymást. Annak érdekében, hogy ez megváltozzon, havonta szeretnék találkozni a Liberális Kör tagjaival, s minden más érdeklődővel Siófokon. A kampány során Jancsó Miklós és Vágó István is eljött velem Somogyba, másokat is ide fogok csábítani.


Csepeli György az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett pszichológia és orosz irodalom szakon. Akadémiai doktori fokozatát a magyar nemzeti identitás kutatásáról írt disszertációjával nyerte el. 1971 óta oktat az ELTE szociálpszichológia tanszékén. 1991-től tanszékvezető. 1989 és 2000 között öt alkalommal oktatott, illetve kutatott egy-két félévet az Egyesült Államokban vendégprofesszorként (utoljára 2000 tavaszán a Yale Egyetemen). 2002-2006 között az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára, jelenleg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közpolitikai igazgatója. Számos tudományos cikk és publicisztika szerzője, az egész országban az általa írt tankönyvből tanítják a szociálpszichológiát. Művei megtalálhatók a somogyi könyvtárak polcain is.




VISSZA