Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet

Szociológia BA levelező tagozat, I. évf.



Szociálpszichológia I.

2009/2010 tanév. II. félév



A kurzus célja

A Szociálpszichológia I. tárgy célja, hogy bevezetést nyújtson a hallgatók számára a szociálpszichológia interaktív ágának fontosabb témakörebe, a vonatkozó elméletekbe és a kutatási eredményekbe. A kurzus első témája az én, melyhez elválaszthatatlanul hozzá tartozik a Másik. A félév során folyamatosan előre haladva a hallgatók megismerkednek a társas hatásokkal, az interakció formáival, a szerepekkel. Megtanulják, hogy a társas helyzet mikor ad lehetőséget arra, hogy felfedezzék benne a személyt, s mikor keressék a szándékot a személyben. A kurzus során szó lesz a csoporthatásokról és a csoportfolyamatokról, ide értve a konformitást, a csoportdöntést és a vezetést. A kurzust a spontán, a szervezett és a virtuális tömeg témája zárja. A tömegben eltűnik az én, hatályukat veszítik a társas élet formái.



Követelmények

A félév során a hallgatók hetente kötelesek az e-learning kurzus által előírt menetrend szerint az egyes órák anyagával foglalkozni. Minden egyes órához demonstrációk (animációk, kísérletek és feladatok) tartoznak, ezek figyelemmel kísérése és megoldása a gyakorlati jegy megszerzésének feltétele. A hallgatók a Szociológiai Intézetben kapnak azonosítót az e-learning kurzushoz (www.digitalisegyetem.hu).



Módszer:

Az órákon előadások, filmek, csoportviták, hallgatói prezentációk váltakoznak.



Menetrend

II.27. 9.00-14.00

Az e-learning kurzus használata.

A hallgatók megismerkednek az e-learning kurzus alapelemeivel. A szöveg az alap, melyet kiegészítenek a kulcskifejezések magyarázatai, az animációk, a kísérletek, a kérdőívek és a feladatok.

Az én, a társas hatás, társas helyzet, az interakció és a szerep.

Az előadás a szociálpszichológia interaktív ágának a normatív és az interpetativ paradigmáiba vezet be, megismertetve a hallgatókat a társas élet kontingenciáival.

Film: Szász J-: Az infánsnő születésnapja.

A személyészlelés, szándék észlelés, személyközi kapcsolatok

A szociális történések észlelésének dilemmája, hogy a személy vagy a szerepe határozza meg a történést. Az elütés, a konzisztencia és az alternativitás mintáinak alkalmazása hozza létre bennünk a benyomást, miszerint személlyel állunk szemben, aki a maga útján jár, következetes, s ha akarta volna, másképpen is cselekedhetett volna. A szándék észlelése a személyre vonatkozó következtetés létrejöttének fontos mozzanata. A személyközi kapcsolatok visszatérő formális és informális pályák mentén zajló interakciók.

III. 27. 9.00-14.00

Agresszió

Az agresszió a káosz hívása, mely nélkül nem lenne tétje az emberi életnek.

Konformitás, vezetés

A konformitás az egyén csoportja által létrehozott iránytűje, mely eligazítja az egyén a bizonytalan helyzetekben. A vezetés biztosítja a csoport egyensúlyát és teszi lehetővé a csoportcélok elérését.

Film: Vas Judit: Módszerek

V. 13. Csoportdöntés, tömeg

A csoportdöntésben feloldódik az egyéni felelősség, s a döntések szélsőségesebbek lesznek, mint lettek volna, ha a tagok külön-külön döntenek. A csoportdöntés kényszeríti a csoport tagjait a konformitásra, kiszelektálja a deviánsokat és a kritikusokat. A tömeg a szociális formák teljes disszociációja, az én regressziója, ahol az egyének mintha hipnózisba kerülnének, emocionálisan és kognitive kiszolgáltatottjaivá válnak a vezetőnek. A korai tömeglélektani munkák a vezető-tömeg viszonyt a férfi-nő, szülő-gyermek viszonyhoz hasonlították. A spontán, a szerezett a virtuális tömegek a társadalmi fázisátalakulásuk velejárói, s egyaránt szolgálhatnak építő és romboló erőket.

Film. L. Riefenstahl, A hit győzelme